Aranydiplomások köszöntése

 „Az ember a múltba ezerszer visszanéz, s szeretné újraélni mindazt, ami szép!”

Újabb Aranydiplomás pedagógusokat köszöntöttünk iskolánkban!

Több év óta hagyomány, hogy október 5-éhez, a Pedagógusok Világnapjához közelebb eső péntek déutánon nyugdíjas pedagógusainkat látjuk vendégül. Külön figyelemmel és megbecsüléssel köszöntjük azokat a kollégáinkat, akik emlékdiplomára jogosultak.

Az idei évben október 3-án ünnepeltünk együtt. Igaz kis árnyék vetődött örömünkre, hiszen nem régiben távozott közülünk Rádóczy Kálmánné Zsuzsa néni és Bán Iméréné Eta néni. Emlékükre gyertyát gyújtottunk és néhány pillnatnyi csendességel gondoltunk Rájuk.

Tanítványaink kedves műsorral örvendeztették meg a jelenlevőket, elsősorban a két ünnepeltet, Benéné Müller Mária tanító nénit és Tátrai Miklósné tanér nénit.

 Mindketten 50 évvel ezelőtt, 1964-ben szereztek diplomát.

Az ünnepelteket Németh László igazgató úr és Kondor Géza polágrmester ú köszöntötte.

Benéné Müller Mária a Szombathelyi Tanítóképző Intézetben végezte tanulmányait, majd szülőfalujában Nemesgulácson tanított. 1974-től lett a Kővágóörsi Általános Iskola tanítója, ahol egészen nyugdíjba vonulásáig tanított. A tanítás mellett jutott ideje a falusi tanítók népművelő feladataira is, biztosan sokan emlékeznek a kékkúti „Zöldágjárás” hagyományának felelevenítésére. Nyugdíjasként is részt vesz a közéletben, ki ne hallotta volna vezetésével énekelni a Révfülöpi Nyugdíjas Klub kórusát.

Tátrai Miklósné Margitka a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-történelem-orosz szakán szerzett diplomát. Sümegen, Ukkon tanított néhány évig, majd pedig a Nemesgulácson. Pályájának befejező szakaszát itt töltötte a révfülöpi iskolában, innen vonult nyugdíjba. Napjait elsősorban négy fiúunokája nevelésével tölti, ahogy Polgármester úr fogalmazott köszöntőjében, szerencsések a gyerekek, akiknek szerető, türelmes pedagógus nagymamájuk van.

Örülünk, hogy a nyugdíjas kollágák szívesen jönnek iskolánkba.

Köszönjük az Önkormányzatnak, hogy a vendéglátás feltételeinek megteremtésével hozzájárultak az ünnepség megszervezéséhez.

Köszönjük tanítványainknak is, hogy szereplésükkel örömet szereznek mindnyájunknak.

Köszönjük az 5. osztályosok kiskórusának, Boros Szandrának, Dalmai Kamillának, Kirnbauer Boglárkának, Németh Dalmának, Pálffy Biankának és tanító nénijüknek Blázsi Ibolyának a kedves dalcsokrot, Koczor Richárd 1. osztályos, Sárvári Nóra  és Török Teodóra 6. osztályos versmondóknak a szép szavalatokat és Török Teodóra zongorajátékát.

„Pedagógusnak lenni nem foglalkozás, nem szakma, hanem remény.”                                                   

Iván Katalin       

igazgató helyettes                                                                         

© Révfülöpi Általános Iskola, 2014-10-06


    Adó 1%

    A Révfülöpi Általános Iskoláért Alapítvány adószáma:
    18918373-1-19
    Köszönjük támogatását!

    E-kréta ügyintézés infó >>

    Friss híreink

    A gyermek étkezését a hiányzás első napján legkésőbb reggel 07.15-ig a már szokásos módon telefonon Slemmer József élelmezésvezetőnél le lehet mondani, viszont ezt követően (utólag) írásban is be kell jelenteni az iskolaelelmezes@gmail.com email címen.

    Bővebben >>

    Elérhetőségek

    Révfülöpi Általános Iskola

    OM azonosító: 037119

    8253 Révfülöp, Iskola u. 5.

    Tel.: 06/87-464-203

    Tel.: 06/87-464-367

    E-mail: revsuli[kukac]freemail.hu

    Csengetési rend

    Óra Szünet
    1. 08.00-08.45 08.45-09.00
    2. 09.00-09.45 09.45-09.55
    3. 09.55-10.40 10.40-10.50
    4. 10.50-11.35 11.35-11.45
    5. 11.45-12.30 12.30-13.00
    6. 13.00-13.45 13.45-13.55
    7. 13.55-14.40 14.40-15.00
    8. 15.00-15.45 15.45-16.00

    Rajz és festészet oktatás a Révfülöpi Általános Iskolában

    Iskolánk a Dobd a kosárba! program résztvevője. Kattints a képre a videóhoz!

    © 2014 - Révfülöpi Általános Iskola - www.revsuli.hu