Atlantisz gyermekei – Vízi cirkusz a Fővárosi Nagycirkuszban

        2016. április 8-án a Révfülöpi Általános Iskola 28 tanulója 2 kísérő pedagógussal ellátogatott a Fővárosi Nagycirkuszba. Az Atlantisz gyermekei c. előadás, egy igazi csemege volt számunkra, hiszen a különleges technikákkal egy egyedülálló vízi cirkuszi show-ban gyönyörködhettünk. A cirkuszi porond hol csendes tó, hol háborgó tenger, hol káprázatos fényjátékban úszó szökőkúttá változott, mely 18 méter magasra is felcsapott. A fellépő művészek pedig ámulatba ejtettek bennünket produkcióikkal.

          Az előadás kerek egészként egy történetről szólt: 
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy titokzatos kontinens, Atlantisz. Valaha mítoszok és mesék ködébe burkolózó dicső birodalom volt, víz és ég között, földjén különös emberek éltek. Atlantisz a háborgó tenger istenének, Poszeidónnak volt a birodalma. az itt élők békében, harmóniában és gazdagságban éltek. 
Előadás során a titokzatos világban az artisták lélegzetelállító mutatványaival ismerkedhettünk meg. Láttuk, ahogy játszottak a tűzzel és vízzel, és ahogy a hihetőt a hihetetlennel cáfolták, megmutatták a világuk megannyi csodáját nekik.

    Volt egy lány, ki a föld felett selyemkötélbe csomózva fejjel lefelé lógva hegedült. A zsonglőr egy szivaron egyensúlyozott 3 széket, és egy asztalt. Kalapokkal, óriás gyufásdobozokkal látványos produkciót mutatott a közönségnek. A legfélelmetesebb mutatvány a drótkötélen bemutatott produkció volt. Látszott a fellépőkön az egymás iránti bizalom, és a rutin, mely a szinte életveszélyes műsorszám bemutatásához elengedhetetlen volt. A trapézszám következett, két ember az egyensúlyra törekedve a levegőben hintázva védőháló nélkül a gravitációval dacolva mutatta be produkcióját. A kutyaszám az ember és állat közt meglévő tanuláson alapuló odaadást mutatta be. A kutyusok karikán ugrottak, gazdijukkal ugróköteleztek, sőt hátraszaltót is láthattunk a hűséges játékos társtól. A folyton rohanó világunkban láthattuk a színpadon azt a fogyasztói társadalomról szóló bemutatót, ahol a fellépő hihetetlen tempóban cserélte ruháit. A virtuóz, lebilincselő produkció mindenkinek tetszett. Láthattunk világszenzációt, ahol a papagáj rollerezett, görkorcsolyázott, autót vezetett. A lábzsonglőr az oly népszerűtlen esős időt kedvessé tette számunkra a forgó asztalon egyensúlyozó, esernyővel bemutatott gyakorlatával. Láttunk kínai rúd gyakorlatot, ahol szinte a gravitációt legyőzve a tornász 250 izmát koordinálva mutatta be hihetetlen gyakorlatát. Az ugródeszka számmal kilencfős csapat lépett fel, ez a klasszikus magyar artista –mutatvány , mely több ember magasságban végrehajtott ugrásokkal, szaltókkal kápráztatta el a közönséget. Láthattunk olyan egyensúlymutatványt, mely a zongora tetején mutatott be az artista, miközben a társa a zongorán csodálatos melódiát játszott. Az illuzionisták is kitettek magukért, és bebizonyították, hogy sok jó ember kishelyen is elfér. Hiába figyeltünk, nem tudtuk a fortélyt ellesni, a valóságból varázslat lett, és a varázslatból ismét valóság.  Eddig is a cirkusz rajongója voltam, de úgy érzem, akik látták az előadást azok minden cirkuszkedvelők lettek.

     Ezt a remek programot Török Péterné, és Muzsi-Stark Irma (Diákönkormányzat) szervezte. Mindannyian, akik részt vehettünk az Atlantisz gyermekei előadáson köszönjük nekik ezt a feledhetetlen szép napot. A diákok rengeteg új élménnyel gazdagodtak az általuk szervezett kiránduláson.

Cikk, fotók: Pálné Rácz Rita

© Révfülöpi Általános Iskola, 2016-04-12


Adó 1%

A Révfülöpi Általános Iskoláért Alapítvány adószáma:
18918373-1-19
Köszönjük támogatását!

E-kréta ügyintézés infó >>

Friss híreink

A 2019/20-as TANÉVBEN HITOKTATÁST VÁLLALÓ EGYHÁZAK ÉS EGYHÁZI KÉPVISELŐIK

Bővebben >>

A Révfülöpi Általános Iskolában elektronikus ügyintézéshez az alábbi linken tudnak hozzáférni

Bővebben >>

Elektronikus ügyintézés bevezetése a Révfülöpi Általános Iskolában

Bővebben >>

A gyermek étkezését a hiányzás első napján legkésőbb reggel 07.15-ig a már szokásos módon telefonon Slemmer József élelmezésvezetőnél le lehet mondani, viszont ezt követően (utólag) írásban is be kell jelenteni az iskolaelelmezes@gmail.com email címen.

Bővebben >>

2018. augusztus 14 és 20 között az iskolát és az óvodát képviselve tanulmányúton vettünk részt Finnországban, betekintést nyerve a finn oktatásba.

Bővebben >>

Elérhetőségek

Révfülöpi Általános Iskola

VE0701

8253 Révfülöp, Iskola u. 5.

Tel.: 06/87-464-203

Tel.: 06/87-464-367

E-mail: revsuli[kukac]freemail.hu

Csengetési rend

Óra Szünet
1. 08.00-08.45 08.45-09.00
2. 09.00-09.45 09.45-09.55
3. 09.55-10.40 10.40-10.50
4. 10.50-11.35 11.35-11.45
5. 11.45-12.30 12.30-13.00
6. 13.00-13.45 13.45-13.55
7. 13.55-14.40 14.40-15.00
8. 15.00-15.45 15.45-16.00

Kézilabda oktatás a Révfülöpi Általános Iskolában

Iskolánk a Dobd a kosárba! program résztvevője. Kattints a képre a videóhoz!

© 2014 - Révfülöpi Általános Iskola - www.revsuli.hu