Március 15.-ei megemlékezés

1848. március 15-re való visszaemlékezés mindig büszkeséget, mélységes tiszteletet és köszönetet ébreszt bennünk azon fiatalok iránt, akik a nemzet jövőjét tisztán látva meg tudták fogalmazni, hogy miért kell az országnak irányt változtatnia. Bátrak voltak harcolni a haza szabadságáért és függetlenségéért. A mi fiataljaink - Török Annamária, Molnár Dóra, Pálffy Bianka, Filep Kata, Kovács Cintia, Sárkány Sándor, Janzsó Patrik, Bereczki Ákos és Samu László -, igazi márciusi ifjakként elevenítették fel a 48-as március 15-ei eseményeket.  Az ünnepi műsor után az alsósok Bánpataki Ágnes tanító néni vezetésével az alkalomhoz kapcsolódó kézműves foglalkozáson vettek részt, miközben Blázsi Ibolya tanító nő 48-as forradalmi dalokat tanított a gyerekeknek. A felsősöknek Miklós Tamás tartott előadást a Honismereti Múzeumban, ahol a gyerekek korabeli tárgyakat, emlékeket is kézbe vehettek és a befejezésként feltett kérdéseket helyesen megválaszolták. Kitartó volt a figyelmük, ami fontos, hiszen a legkisebb búzaszemre is szükség van ahhoz, hogy a nagy búzamező jó termést hozzon.  Igen, rajtunk is múlik a haza jövője.

„Mit őseink egy ezredév előtt

Tevének, azt kell tenni most tinektek:

Bármily erővel, bármily áldozattal,

Bár mind egy szálig elvesztek belé, hazát kell nektek is teremteni!

Egy új hazát, mely szebb a réginél…”

Az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményei aranybetűkkel íródtak be az európai és a magyar nép történelmébe. Nekünk is egy szép, élhető Magyarországot kell teremteni, s megvédeni a szellemi környezetrombolástól. Ezért ne csak a földre tekintsünk, hanem fel a csillagokra is. Életünk és gondolkodásunk léptékét tiszta fényű csillagok vigyázzák, akkor sikerülni fog.

Cikk: Török Péterné

© Révfülöpi Általános Iskola, 2015-03-17


Adó 1%

A Révfülöpi Általános Iskoláért Alapítvány adószáma:
18918373-1-19
Köszönjük támogatását!

E-kréta ügyintézés infó >>

Friss híreink

A gyermek étkezését a hiányzás első napján legkésőbb reggel 07.15-ig a már szokásos módon telefonon Slemmer József élelmezésvezetőnél le lehet mondani, viszont ezt követően (utólag) írásban is be kell jelenteni az iskolaelelmezes@gmail.com email címen.

Bővebben >>

Elérhetőségek

Révfülöpi Általános Iskola

OM azonosító: 037119

8253 Révfülöp, Iskola u. 5.

Tel.: 06/87-464-203

Tel.: 06/87-464-367

E-mail: revsuli[kukac]freemail.hu

Csengetési rend

Óra Szünet
1. 08.00-08.45 08.45-09.00
2. 09.00-09.45 09.45-09.55
3. 09.55-10.40 10.40-10.50
4. 10.50-11.35 11.35-11.45
5. 11.45-12.30 12.30-13.00
6. 13.00-13.45 13.45-13.55
7. 13.55-14.40 14.40-15.00
8. 15.00-15.45 15.45-16.00

Rajz és festészet oktatás a Révfülöpi Általános Iskolában

Iskolánk a Dobd a kosárba! program résztvevője. Kattints a képre a videóhoz!

Magyar Falu Program keretében meghirdetett, Iskolaépület felújítása és iskolai tornaterem, tornaszoba fejlesztése – 2022 című, MFP-ITF/2022 kódszámú pályázat

© 2014 - Révfülöpi Általános Iskola - www.revsuli.hu