Ugrás a tartalomra
  1. Kezdőlap
  2. Galériák
  3. Falukerülés Révfülöpön

Falukerülés Révfülöpön

Iskolánk hon-és népismeret szakkörös tanulói idén először, egy falukerülő sétát szerveztek, amelyen több mint 80 fő vett részt.

68 fotó

Iskolánk hon-és népismeret szakkörös tanulói idén először, egy falukerülő sétát szerveztek, amelyen több mint 80 fő vett részt. Révfülöp hét különböző pontján, a település nevezetességeinél megállókat alakítottunk ki, ahol a résztvevőknek változatos kvízkérdésekre kellett válaszolniuk. Minden helyes megoldásért egy pecsét került a gyűjtőlapokra, így mindenki izgatottan gyűjtögette a teljesítéshez szükséges jeleket. 

A séta nemcsak játékos feladatokat kínált, hanem jó alkalom volt arra is, hogy a résztvevők jobban megismerjék lakóhelyünk érdekes részeit. 

A teljes távot teljesítőket az iskolába visszaérve finom ebéddel várta az alpolgármester úr, aki saját kezűleg készítette el az ételt. 

A nap végén minden résztvevő egy emléklapot is kapott, amely megörökítette ezt a közösségépítő, jó hangulatú programot. Oklevelet és egy kis finomságot adtunk, a legfiatalabb résztvevőnek.

Szeretnénk köszönetet mondani a Szülői Közösségnek, aki anyagilag támogatta ezt a kezdeményezést, az Alpolgármester úrnak, aki finom ebédet készített a résztvevőknek és a szervezőknek, Herczeg Zoltánnak a remek fotókért, valamint minden résztvevőnek!

Az esemény nagy sikert aratott, hagyományt teremtett.

Kelemen-Kaltenecker Edina, szervező