Születésnapját 2005-ben választotta a Magyar Olvasástársaság a népmese napjává. A kezdeményezés célja az volt, hogy újra és újra figyelmet kapjanak a népmesék, a mesemondás hagyománya, valamint azok a történetek és tapasztalatok, amelyeket generációk adtak tovább egymásnak.És talán ez a nap arra is jó alkalom, hogy ne csak a mesékről beszéljünk, hanem meséljünk is. Gyerekeknek. Egymásnak. Élőszóban, könyvből, képekkel vagy akár diavetítővel.Iskolánkban így tettünk. Délelőtt minden szünetben egy-egy mesét hallgathattak meg a gyerekek élőszavas meséléssel: Az okos lány, A só, Macskacicó és a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című népmeséket, .Délután pedig a játéké volt a főszerep. Állomásokat alakítottunk, ahol vagy népmese szereplős társast játszhattak, vagy fakanálbábot készíthettek, vagy diafilmvetítésen vehettek részt. Ezután pedig a délelőtt elhangzott mesékről szóló kvízt töltöttek ki.
Kelemen-Kaltenecker Edina