Október 4. az állatok védőnapja, és Assisi Szent Ferenc emléknapja is egyben.
A Diákönkormányzat szervezésében idén is megtartottuk az állatok világnapját két tematikus délutánon. Szerdán Zita néni (8KL – Nyolckézláb Segítőkutya Alapítvány) segítőkutyái, Lizike és Godot látogattak meg minket, hogy két állatasszisztált, rendhagyó környezetismeret órán bővíthessék tudásukat a gyerekek. Csütörtökön, Bacsevits Eszter, a Káli Ranch tulajdonosa hozta el iskolánkba Maját, és azt a Szélvihart, aki Bence fiával harmadik lett a Nemzeti Vágtán. A gyerekek délután lovagolhattak. Ez a nap Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentjének emléknapja is. Fontos, hogy minél kisebb korban megtanuljuk a minket körülvevő környezetet tisztelni, az állatokat szeretni. Könyvből megtanulni ezt nem lehet, ezért is hálás köszönet a két szakembernek, hogy ilyen élményekben részesítették tanulóinkat.
Tóth Laura
DÖK-vezető