Hit- és erkölcstan oktatás

Az állami általános iskolában az etika óra helyett választható hit- és erkölcstan oktatás megszervezésére vonatkozó szabályok

182/A. § (1) Az állami általános iskolában az iskola igazgatója kijelöli azt a március 1. és március 14. közötti időpontot, amikor a bevett egyház, illetve belső egyházi jogi személye írásban meghatalmazott képviselője tájékoztatást adhat az iskolának, az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulóknak és a szülőknek arról, hogy igény esetén a hit- és erkölcstan oktatást milyen módon szervezi meg. RÉVFÜLÖPI ÁLTALÁNOS ISKOLA: 2025. március 11.  16.00 óra

(2) Amennyiben valamelyik bevett egyház, illetve belső egyházi jogi személye képviselője az (1)bekezdés szerinti tájékoztatón nem tud megjelenni, az igazgatónak biztosítania kell annak lehetőségét, hogy a bevett egyház, illetve belső egyházi jogi személye által rendelkezésére bocsátott, hit- és erkölcstan oktatáshoz kapcsolódó papíralapú dokumentumokat a szülők megismerjék.

(3) Az igazgató március 16. és március 31. között a bevett egyháztól vagy annak belső egyházi jogiszemélyétől kapott tájékoztatás alapján az iskola honlapján és a helyben szokásos módon nyilvánosságra hozza a következő tanévben a hit- és erkölcstan oktatás megszervezését vállaló bevett egyházak nevét. (Magyar Katolikus Egyház, Magyarországi Evangélikus Egyház, Magyarországi Református Egyház, Hit Gyülekezete.)

(4) Az igazgatónak hozzáférhetővé kell tennie a bevett egyház, illetve belső egyházi jogi személye által rendelkezésére bocsátott hit- és erkölcstan oktatáshoz kapcsolódó papíralapú dokumentumokat, különösen a tantervet, a tananyagot, a tankönyveket és a hit- és erkölcstan oktatás munkamódszerét.

(5)Beiratkozáskor, átiratkozáskor a bevett egyház, illetve belső egyházi jogi személye (3) bekezdés szerint nyilvánosságra hozott adatait az iskola írásban is a szülők rendelkezésére bocsátja, ez alapján a szülő a hit- és erkölcstan oktatással összefüggő adatkezeléshez történő önkéntes írásbeli hozzájárulással egyidejűleg írásban nyilatkozhat az iskolának arról, hogy

a) valamely, a hit- és erkölcstan oktatás megszervezését vállaló bevett egyház, illetve belső egyházi

jogi személye által szervezett hit- és erkölcstan oktatást, vagy

b) az etika oktatást

igényli a gyermeke számára.

Minden évben május 20-ig van módja a szülőnek módosítani az előző évi hit és erkölcstan oktatással összefüggő választáson, a 182/B. § (7) bekezdés alapján, amely módosítás a következő tanévtől lép hatályba.


Révfülöpi Általános Iskola, 2025-03-13

Határtalanul 2024

Határtalanul 2024 - Nyugat-Felvidéki csillagtúra. Kattints a képre a tartalomhoz!
Határtalanul 2024 - Nyugat-Felvidéki csillagtúra. Kattints a képre a tartalomhoz!

Adó 1%

A Révfülöpi Általános Iskoláért Alapítvány adószáma:
18918373-1-19
Köszönjük támogatását!

E-kréta ügyintézés infó >>

Friss híreink

Iskolai beiratkozás időpontja 2025. április 10-11.

Bővebben >>

Az állami általános iskolában az etika óra helyett választható hit- és erkölcstan oktatás megszervezésére vonatkozó szabályok.

Bővebben >>

Bizonyítvány másodlat ügyintézés menete

Bővebben >>

A nevelési-oktatási intézmény nyitvatartásának rendje: 07:00-18:00

Bővebben >>

Elérhetőségek

Révfülöpi Általános Iskola

OM azonosító: 037119

8253 Révfülöp, Iskola u. 5.

Tel.: 06/87-464-203

Tel.: 06/87-464-367

E-mail: revsuli.igazgato[kukac]gmail.com

Csengetési rend

Óra Szünet
1. 08.00-08.45 08.45-09.00
2. 09.00-09.45 09.45-09.55
3. 09.55-10.40 10.40-10.50
4. 10.50-11.35 11.35-11.45
5. 11.45-12.30 12.30-13.00
6. 13.00-13.45 13.45-13.55
7. 13.55-14.40 14.40-15.00
8. 15.00-15.45 15.45-16.00

Rajz és festészet oktatás a Révfülöpi Általános Iskolában

Iskolánk a Dobd a kosárba! program résztvevője. Kattints a képre a videóhoz!

Magyar Falu Program keretében meghirdetett, Iskolaépület felújítása és iskolai tornaterem, tornaszoba fejlesztése – 2022 című, MFP-ITF/2022 kódszámú pályázat

© 2014 - Révfülöpi Általános Iskola - www.revsuli.hu